Hírek

Moxley atomjaira hullott a végére; Kota Ibushié a 2019-es G1 Tournament!

Marad az IWGP US Championship, na meg az AEW. 

Jon Moxley nagyon bekezdett az idei G1-ban, sokáig megállíthatatlannak tűnt, de aztán beütött a krakk. Jay White hatalmas feltámadást produkált, Moxley legyőzésével életben tartotta a végső győzelemre szőtt reményeit, ezután pedig meg sem állt a B-blokk megnyeréséig.

Moxley kényelmes helyzetből várhatta az utolsó két fordulót, ám a szempontjából horrorisztikusan alakult, hisz mindkét meccsét elveszítette. White mindeközben tarolt, és mint említettem behúzta a blokkot.

A korábbi IWGP Heavyweight Champion így az A-blokk nyertesével, Kota Ibushival találkozott. A finálét a japán titán nyerte, majd máris hangzatos nyilatkozatot tett. Ibushi feltett szándéka, hogy dupla bajnokként távozzon a jövő januári Wrestle Kingdomról, amely a szervezet történetében először lesz két napos. Január 4-én kihívná a Heavyweight Championt a G1 megnyerése nyomán, 5-én pedig az Intercontinental Championt, mivel arra a címre is van még egy lehetősége a közelmúltból. Addig sem ülne azonban a babérjain Kota, hisz bejelentette, hogy szerződését hajlandó lesz megvédeni KENTA és EVIL ellen, akik legyőzték őt a G1 során.

Ez is érdekelhet!

Egyelőre még várat magára a Bischoff-korszak

Utah

Undertaker a Smackdownon

Utah

A FOX reakciója a nézettségi számokra

Blueprint

3 hozzászólás

DasOmen 2019.08.14. at 07:28

Így volt ez a G1 kiváló ahogy. White egyre inkább meggyőző, Ibushi meg…hát látta őt mindenki a CWC-ben. Kenta (Hideo Itami) Bullet Clubba való csatlakozása nagyot szólt. Moxley pedig kihozta amit kilehetett egy AEW top sztárnak jelenleg. Konkrétan mindenkit overré tett, elsősorban nyilván Shotát és mégsem érezhető, hogy sérült volna a karaktere, sőt. Ha megnézzük a nyerési adatait Moxleyként még régről, akkor is azt kapjuk, hogy többet vesztett mint nyert, és ennek ellenére olyan amilyen. Szerencsére ez most is megmaradt benne és nem lett megállíthatatlan tank. Messze az augusztus 31, no hát még a október 2, de az elmúlt 2-3 hétben ember legyen a talpán aki mindent megnézett, eszement zsúfolt most a piac. Mint az a svédasztal ahonnan azt se tudod mit vegyél le. Na ezért jó a konkurencia.

Reply
F34R 2019.08.15. at 16:48

Az idei G1 ugy volt tokeletes, ahogy meg lett irva.. White karaktere baromi eros lett… Kenny ellen meg annyira nem volt meggyozo, de az ido markans karakterre tette. Pont a Bullet Club elere valo… Kenta palfordulasa nekem szajtatos volt…
Korrekt volt vegig a G1 tournamenten, megis heel maradt. Nem baj igy legalabb ovkozelben van. Moxley-nak kellett az NJPW… tobbet akartam belole latni mint amit az AEW-ben muvel.. Szabad mozgastere reven a ket szervezetnel remek szerepet fog betolteni.
Ibushi-nak is beerett a gyumolcs… Mehet az overt…

Reply
Dénes 2019.08.14. at 21:27

Tökéletes booking…..
Erősnek tüntették fel Moxleyt, viszont nem kapott meg mindent csak azért, mert nagy név.

Reply

Leave a Comment