Hekker fogja Otis pártját Mandy érdekében

Hatalmas csavarral zárult a WrestleMania-szezon.

Mint arra bizonyára mindenki emlékszik, szűk két hónapja volt hivatott randizni egymással Otis és Mandy Rose. Otis viszont kapott egy üzenetet aznap este, arról, hogy Mandy késni fog. Otis ennek tükrében nem kapkodta el az érkezést, ennek pedig az lett a vége, hogy mire odaért, Mandyvel szemben ott találta Dolph Zigglert. Hiába bizonygatta a lánynak, hogy üzenetet kapott tőle, Mandy nem hitte el neki. Szent meggyőződése volt, hogy Otis felültette, de talán nem is érdekelte, hisz összejött a neki folyamatosan imponáló Dolph Zigglerrel.

Tegnap este azonban eloszlatták a ködöt Mandy szemei elől. A Tucker kontra Ziggler meccs után megjelent az elmúlt hónapokban látott képzavarokért (ha úgy tetszik glitchekért) felelős személy, aki egyelőre nagyon rejtélyes és konkrétum hiányában hekkerkedéssel múlatja azt időt. Emberünk egy videó formájában fedte fel Mandynek, hogy a szóban forgó üzenet amelyet Otis kapott, Sonya Deville által érkezett Mandy telefonjáról. Sonya gondosan törölte ki hogy Mandy ne jöhessen rá, ráadásul úgy intézte, hogy egyúttal Dolph kajaiba zuhanjon a barátnője.

Mandy ledöbbenve fogadta a fejleményt.

Kérdés hogy mit lép ezután. Mi történik közöttük Otissal? Az biztos, hogy Otis most már kettőzött erővel küzd majd Dolph Ziggler ellen a WrestleMania-n!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.