Monday Night RAW Összefoglaló, november 16. – A visszavágó

Hat napra vagyunk a Survivor Seriestől, vagyis jön a PPV előtti utolsó flagship show. Helyszínünk szokás szerint a ThunderDome, amelynek falai közül ma este két Title-meccset is láthatunk.

Image

Miközben kommentátoraink köszöntenek bennünket, már érkezik is a ringbe a #1 contender, Drew McIntyre. Mikrofont fog és a hálaadás köré építi mondandóját, megspékelve azzal, hogy készen áll a WWE Championship visszaszerzésére. Drew kitér a SmackDownon tett látogatására is, azon belül Reignsre, akinek kapcsán megfogadja, hogy a világűrbe rúgja majd egy Claymore-ral.
Megjelent a titantronon Randy Orton. A WWE Champion szintén hálás, főként mert már tizennégyszeres WWE World Champion. Emlékeztet, hogy mindenki másnál többször volt büntetve vagy felfüggesztve, ennek ellenére továbbra is itt van és ő a legjobb – egész egyszerűen mert ő a valaha volt legnagyobb birkózó.

Image

Természetesen nem maradhatott el The Miz és John Morrison látogatása sem. Folyamatosan súlykolták, hogy bárki is nyerjen, egyetlen pillanat alatt változhat minden a táska által. Miz biztos benne, hogy így vagy úgy, de végül ő lesz a nevető harmadik. Egyúttal megpróbált Drew fejébe mászni azáltal, hogy azt mondta a türelmetlensége miatt bukta el a WWE Title-t Ortonnal szemben.

—–

  • 1.meccs: Mandy Rose, Dana Brooke & Asuka def. Lana, Nia Jax & Shayna Baszler – 6 Women Tag Team Match 

Hétfő van, tehát mondanunk sem kell, hogy mi következett Lana számára.

—–

Image

A Team RAW tagjai pörölnek egymással a backstage-ben, amikor is Styles lép oda, hogy rendet tegyen. Igyekszik egységet kovácsolni, és ez végre nagyjából sikerül neki.
Styles ezután rájön, hogy testőre beszél angolul. Roppantmód megörül neki, hiszen rengeteg kérdése van hozzá.

—–

Dana várakozik az orvosi előtt Mandy állapotára. Fogalma sincs, hogy mi a helyzet – amely pillanatokkal később rosszabbra fordul, hiszen Mia Yim letámadja őt.

—–

Következett a Firefly Funhouse legfrissebb epizódja, amelyben Bray Wyatt kihívta egy meccsre The Mizt – aki az este elején azt találta mondani, hogy Bray fél tőle és Morrisontól.

Image

—–

  • 2.meccs: The New Day (c) def. Hurt Business – RAW Tag Team Title Match 

—–

Sheamus lepi meg Drewt egy rég elveszettnek hitt láda tartalmával, valamint egy gigantikus karddal. Drew elérzékenyül, a motivációja pedig most már nem is lehet nagyobb.

Image

——

  • 3.meccs: RETRIBUTION def. Team RAW 

—–

Image

Nikki Cross kutatja Alexa Blisset. Elmondása szerint azért, mert barátoknak nem szokás magukra hagyni. Tudja, hogy Alexa csak a Fiend befolyása alatt áll, épp ezért észhez akarja téríteni a lányt.
Sarah tovább sétál és megpillantja Hardyt, aki a kiragasztott plakátok miatt bosszankodik.

——

Jeff Hardy drasztikus eszközökkel igyekszik rávenni Eliast, hogy felejtse őt és a gyanúsítgatását a nyáron történtek kapcsán.

Image

——

Nikki utoléri Alexát az arénában, terve azonban visszafelé sül el. Alexa lepofozza, majd ráveti magát. Szétszedik őket, Wyatt érkezése pedig véget vet a civakodásnak.

  • 4.meccs: Bray Wyatt def. The Miz 

—–

Adam Pearce bejelenti, hogy Mandy Rose és Dana Brooke helyett Lacey Evans és Peyton Royce vesznek részt a Survivor Seriesen.

——

Asuka megint egyel több pörgetőst ivott a kelleténél. Kijelenti, hogy megveri Sasha Bankset a Survivor Seriesen.

——

  • MAIN EVENT: Drew McIntyre def. Randy Orton (c) – No Disqualification WWE Title Match 
Image

Drew McIntyre a győzelme nyomán rögvest üzent Roman Reignsnek, akivel vasárnap este találkozik majd. DREW MCINTYRE KÉTSZERES WWE CHAMPION!

Folytatás vasárnap, a Survivor Seriesszel.

——

1 thought on “Monday Night RAW Összefoglaló, november 16. – A visszavágó

  1. Oké , de akkor most miert is raktuk rá ortonra a HIAC-EN ? Ezt nem lehetett volna ott megcsinalni?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük